A tüdőrák diagnózisát követő testmozgás jobb kimenetelekkel jár

Egy új tanulmány alátámasztja azokat a egyre több bizonyítékokat, amelyek szerint a fizikai aktivitás fontos szerepet játszhat a tüdőrák kezelésében.

A JAMA Network Open folyóiratban megjelent tanulmány 6 összevont kohortvizsgálatból származó, 17 141 rákbeteg-túlélő adatait elemezte. A kutatás a diagnózis előtti és utáni közepes intenzitású és erőteljes fizikai aktivitást vizsgálta, és azt a kérdést tárta fel, hogy a diagnózis utáni fizikai aktivitás összefüggésben áll-e a rák okozta halálozással. Az elemzésbe hólyag-, méhnyálkahártya-, vese-, tüdő-, szájüregi, petefészek- és végbélrákban szenvedő személyeket vontak be.

A tüdőrák esetében a megállapítások figyelemre méltóak voltak. Ahhoz képest, ha a diagnózis után egyáltalán nem végeztek közepes vagy intenzív fizikai aktivitást, már a mérsékeltebb aktivitási szint is alacsonyabb rákos halálozási arányhoz kapcsolódott. A tanulmány fő eredményei szerint a diagnózis utáni alacsony aktivitási szint 0,56-os kockázati arányt mutatott a teljes inaktivitáshoz képest.

A tanulmány egyik legérdekesebb megállapítása az volt, hogy ez a jelenség nem csupán azoknál figyelhető meg, akik már a diagnózis előtt is aktív életmódot folytattak. A tüdőrákból gyógyultak körében – akik a diagnózis előtt nem voltak aktívak, de a diagnózis után teljesítették a testmozgásra vonatkozó irányelveket – szintén alacsonyabb volt a rák okozta halálozás aránya, a kockázati arány 0,58 volt.

Ez arra utal, hogy a diagnózis után megkezdett testmozgás még azok számára is előnyös lehet, akik korábban nem voltak aktívak. A tanulmány legfontosabb megállapításai szerint azoknál a tüdőrák-túlélőknél, akik a diagnózis előtt nem voltak aktívak, de utána elkezdtek testmozgást végezni, alacsonyabb volt a rák okozta halálozás kockázata.

A szerzők egyértelművé teszik azt is, hogy ez egy megfigyelésen alapuló, összevont elemzés volt, nem pedig klinikai vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy a tanulmány inkább összefüggést mutat be, mintsem bizonyítaná, hogy a testmozgás közvetlenül okozta volna a túlélési különbséget. Mindazonáltal az eredmények alátámasztják azt az álláspontot, hogy a fizikai aktivitást és a testmozgás támogatását komolyan kell venni a rákkezelés részeként, amennyiben az az adott személy számára biztonságos és megfelelő.

A tanulmány azt is megjegyzi, hogy a rákos betegek számára jelenleg érvényes testmozgási ajánlások egyes rákfajták esetében szigorúbbak, mint másoknál, és hogy például a tüdőrák esetében a bizonyítékok eddig korlátozottabbak voltak.

Sok tüdőrákban szenvedő ember számára a mozgás nem egyszerű feladat. A fáradtság, a légszomj, a fájdalom, a kezelés mellékhatásai, a szorongás és a romló fizikai állapot mind akadályt jelenthetnek. Az ilyen jellegű kutatások nem azt jelentik, hogy az embereknek nyomást kellene érezniük arra, hogy a biztonságos vagy a számukra kezelhető mértéket meghaladóan mozogjanak. Ugyanakkor alátámasztják azt a szélesebb körű vitát, hogy a testmozgás, a rehabilitáció és a személyre szabott fizikai aktivitási támogatás hogyan illeszkedhetne jobban a tüdőrák-ellátásba.

Forrás: Brown JC, Cannioto R, Cartmel B és munkatársai. Szabadidős fizikai aktivitás és rákos halálozás. JAMA Network Open. Megjelent: 2026. február 17.