A tüdőrák stádiumbeosztása: elegendő-e még a TNM-rendszer?

A tüdőrák stádiumának meghatározása hagyományosan anatómiai alapon történik: a daganat mérete és elhelyezkedése, valamint az, hogy a rák elérte-e a nyirokcsomókat, és átterjedt-e a test más részeire.

Ezek az információk továbbra is kulcsfontosságúak a diagnózis, a kezelési döntések és a prognózis szempontjából.

A tüdőrákról alkotott ismereteink azonban jelentősen megváltoztak. A biomarkerek vizsgálatával ma már azonosíthatók azok a molekuláris különbségek a rákos daganatok között, amelyek a képalkotó vizsgálatokon nagyon hasonlóaknak tűnhetnek. Olyan vérvizsgálatokat is tanulmányoznak, mint a keringő tumor-DNS (ctDNA) vizsgálata, amelyek segítségével kimutathatók azok a nagyon kis mennyiségű rákos sejtek is, amelyek a képalkotó vizsgálatokon nem láthatók.

A kutatók most azt vizsgálják, hogy a jövőbeli stádiumbesorolási rendszerekben felhasználhatók-e ezek a biológiai információk a TNM-rendszer által már rögzített anatómiai adatok mellett.

Hogyan működik a tüdőrák TNM-stádiumbeosztása?

A TNM egy nemzetközileg elismert rendszer, amelyet számos rákos megbetegedés – többek között a tüdőrák – anatómiai kiterjedésének leírására használnak.

Három fő jellemzőt rögzít:

T – Tumor: az elsődleges daganat mérete, valamint az, hogy behatolt-e a környező szövetekbe.

N – Nyirokcsomók: a rák átterjedt-e a közeli nyirokcsomókra.

M – Metasztázis: az, hogy a rák átterjedt-e a test más részeire.

Ezeket az eredményeket összevetve határozzák meg a rák általános stádiumát. A nem kissejtes tüdőrák esetében ez az I. stádiumtól – amikor a rák viszonylag lokalizált – egészen a IV. stádiumig terjed, amikor már a test távoli részeire is átterjedt.

A TNM-rendszer közös nyelvet biztosít a klinikusok, a kutatók és a rákregiszterek számára világszerte. Emellett iránymutatást nyújt a kezeléshez, és tájékoztatást ad a várható kimenetelekről.

Miért lehet, hogy ugyanaz a tüdőrák-stádium nagyon különböző rákos megbetegedéseket jelölhet?

A TNM-besorolás azt írja le, hogy a rák hol található a szervezetben. Nem írja le azonban az adott rák összes biológiai jellemzőjét.

Két tüdőrákos betegnél ugyanaz a TNM-stádium lehet, de a rákjukat különböző molekuláris hajtóerők okozzák, a kezelésre eltérően reagálnak, és a kiújulás kockázata is különböző.

Ez a kérdés a biomarkerekkel kapcsolatos vizsgálatok és a célzott kezelések fejlődésével egyre nagyobb jelentőségre tett szert.

Például egy EGFR-pozitív tüdőrákot másképp lehet kezelni, mint egy ALK-pozitív tüdőrákot vagy egy olyan rákot, amelynél nem azonosítottak kezelhető biomarkert. Ezek a különbségek már most is befolyásolják a kezelési döntéseket, annak ellenére, hogy nem képezik részét magának a TNM-stádiumnak.

A biomarkerek már most is a tüdőrák stádiumán túlmutató információkat nyújtanak

A biomarkerek vizsgálata mára már a nem kissejtes tüdőrákban szenvedő sok beteg kezelésének elmaradhatatlan részévé vált.

A vizsgálatok segítségével azonosíthatók a génekben vagy fehérjékben bekövetkezett változások, amelyek segítenek az orvosoknak a rák megértésében, és egyes esetekben a célzott kezelés vagy az immunterápia kiválasztásában.

Ez azt jelenti, hogy az orvosok ma már lényegesen többet tudhatnak egy rákbetegségről, mint amit a TNM-besorolás feltüntet.

A korai stádiumú tüdőrák célzott kezeléseinek kifejlesztése miatt ez a kérdés különösen fontossá vált. A molekuláris adatok befolyásolhatják a műtét utáni kezelést, míg a hivatalos stádium meghatározása továbbra is az anatómiai leleteken alapul.

A ctDNA és az MRD további információkat nyújthat a kezelés után?

A kutatók azt is vizsgálják, hogy a vérvizsgálatok nyújthatnak-e információt a kezelés után a szervezetben megmaradt rákról.

A daganatok apró DNS-töredékeket bocsáthatnak ki a véráramba. Ezt keringő tumor-DNS-nek, vagy röviden ctDNS-nek nevezik.

A rendkívül érzékeny vizsgálatok néha kimutathatnak ctDNA-t akkor is, ha a képalkotó vizsgálatokon nem látható rák. Ha a kezelés után is fennmaradnak a rákra utaló jelek, de azok hagyományos képalkotó vizsgálatokkal nem mutathatók ki, ezt molekuláris reziduális betegségnek vagy minimális reziduális betegségnek (MRD) nevezik.

A tüdőrákkal kapcsolatos kutatások azt vizsgálják, hogy a műtét vagy más gyógyító célú kezelés után kimutatott ctDNA segíthet-e azonosítani azokat a betegeket, akiknél nagyobb a kiújulás kockázata.

Ez továbbra is egy aktív kutatási terület. A ctDNA- és az MRD-vizsgálatok jelenleg nem tartoznak a standard TNM-stádiumbesorolási rendszerbe.

A javasolt TNM + DB stádiumbesorolási modell

A JAMA Oncology egyik legújabb „Viewpoint” cikke azt javasolja, hogy tartsák meg a TNM-rendszert, és egészítsék ki két további leíróval.

D – Driver: hogy a rákban van-e olyan kezelhető molekuláris eltérés, amelyet a betegség adott stádiumában már igazoltak.

B – Biológia/terhelés: a keringő tumor-DNS (ctDNA) vagy a minimális maradékbetegség (MRD) alapján mért molekuláris terhelés.

A javasolt modell szerint a rákot továbbra is a jelenlegi TNM-stádium alapján lehetne leírni, a D és B betűk hozzáadásával pedig további információkat nyújthatnának a molekuláris biológiájáról.

A szerzők például a IIIB stádiumot (D-pozitív, B-pozitív) olyan lokoregionálisan előrehaladott ráknak írják le, amelyben célzható hajtófaktor és kimutatható molekuláris terhelés található.

Ez egy „Viewpoint” rovatban megjelent javaslat. A TNM + DB jelenleg nem a klinikai gyakorlatban alkalmazott stádiumbesorolási rendszer.

A molekuláris adatokat már jelenleg is vizsgálják a tüdőrák stádiumának meghatározása során

A tüdőrák kiváló példaként szolgál ehhez a vitához, mivel a molekuláris vizsgálatok már szorosan összekapcsolódnak a kezeléssel.

A kutatók mostantól vizsgálhatják, hogy a genomikus információk, a ctDNA-eredmények és egyéb biomarkerek a TNM-stádiumon túlmenően is hasznos prognosztikai információkat nyújtanak-e.

Például egy kutatás azt vizsgálja, hogy a kezelés utáni ctDNA segítségével felismerhető-e a kiújulás fokozott kockázata, még mielőtt az a képalkotó vizsgálaton láthatóvá válna.

A stádiummeghatározás szempontjából az a fontos kérdés, hogy ezek az eljárások elég pontosak, megismételhetők és klinikailag hasznosak-e ahhoz, hogy egy, különböző kórházakban és országokban egyaránt alkalmazott rendszer részévé váljanak.

Mi kellene változnia ahhoz, hogy a biológia a színpadi rendezés részévé válhasson?

Egy stádiumbesorolási rendszernek nagy és sokszínű populációk esetében is következetesen kell működnie.

A TNM-rendszerhez hozzáadott bármely molekuláris vagy vérvizsgálaton alapuló mérőszám esetében ezért szilárd bizonyítékra lenne szükség arra vonatkozóan, hogy a meglévő stádiumbesoroláson túlmenő hasznos információt nyújt.

Ezenkívül meg kell állapodni abban is, hogy a vizsgálatokat hogyan végzik el, mely biomarkereket vesznek figyelembe, mikor veszik a mintákat, és hogyan értelmezik az eredményeket.

A technológia gyorsan fejlődik. A stádiumbesorolási rendszernek is elegendő stabilitással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a vizsgálatok és kezelések változásai ellenére is hasznos maradjon.

Jelenleg a TNM-rendszer továbbra is a tüdőrák stádiumbesorolásának standard rendszere.

A biomarkerekkel kapcsolatos vizsgálatokhoz való hozzáférés is napirendre kerül

A biológiai szempontokra épülő stádiumbesorolás irányába tett bármilyen lépés felvetné a hozzáférés kérdését is.

A biomarkerek vizsgálata nem egyformán elérhető Európa-szerte. Különbségek vannak az egyes országok között, valamint ugyanazon országon belüli központok között is.

A stádiummeghatározás kiegészítése molekuláris információkkal csak akkor lenne hasznos, ha az emberek hozzáférhetnének az ezen információk megszerzéséhez szükséges vizsgálatokhoz.

Mivel nincs biztosítva a méltányos hozzáférés, egy részletesebb stádiumbesorolási rendszer ahelyett, hogy javítaná a következetességet, újabb eltérési forrást jelenthet.

A Lung Cancer Europe számára ezért a megfelelő időben elvégzett, pontos biomarkervizsgálatokhoz való hozzáférés továbbra is fontos része ennek a szélesebb körű vitának.

Milyen irányba haladhat tovább a tüdőrák stádiumbeosztása?

A TNM-rendszer a bizonyítékok és a diagnosztikai technológiák fejlődésével párhuzamosan többször is átalakult. A jövőbeli változatoknak valószínűleg tükrözniük kell majd a rákkezelés során rendelkezésre álló biológiai információk egyre növekvő mennyiségét is.

A tüdőrák esetében a kutatás iránya egyértelmű. A tudósok azt vizsgálják, hogy az anatómiai stádium, a daganat biológiája és a vérből nyert biomarkerek hogyan járulhatnak hozzá egy adott rákos megbetegedés részletesebb megértéséhez.

Még nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy a TNM-rendszert ezekkel a mérőszámokkal felváltsák vagy hivatalosan kiegészítsék.

Jelenleg a TNM-besorolás alapján tudjuk meg, hogy a tüdőrák hol helyezkedik el a szervezetben. A biomarkerek vizsgálata további információkat nyújthat magáról a rákról. A ctDNA-val kapcsolatos kutatások további információkat nyújthatnak a kezelés után fennmaradó rákról vagy a kiújulás kockázatáról.

Az, hogy ezeket a különböző típusú információkat hogyan kell összehangolni, valószínűleg a tüdőrák-kutatás egyik fontos területe lesz az elkövetkező években.

Források

Subbiah V, Nabhan C. Amikor a TNM-stádiumbesorolás nem elegendő. JAMA Oncology. Online megjelenés: 2026. július 30.

Carbone DP, Hirsch FR, Osarogiagbon RU és munkatársai. A Nemzetközi Tüdőrák-kutatási Társaság (IASLC) stádiumbesorolási projektje: A gyakori molekuláris eltérések hatása a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) betegek teljes túlélésére az IASLC 9. kiadású stádiumbesorolási adatbázisának kezdeti elemzései alapján. Journal of Thoracic Oncology. 2025;20(10):1423–1440.

Nemzetközi Tüdőrák-kutatási Társaság. IASLC stádiumbesorolási projekt: tüdőrák, csecsemőmirigy-daganatok és mezotelióma.

További olvasnivaló a Lung Cancer Europe oldaláról

A tüdőrák biomarkereinek vizsgálata soha nem látott ütemben fejlődik. Európa lépést tart-e ezzel?

Miért kellene a biomarkervizsgálatot rutinszerűen elvégezni minden nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) esetén?

A kezelés időpontja éppoly fontos, mint maga a kezelés: érvek az időbeli célértékek mellett a tüdőrák esetében